A tegnapi mászás után ma egy kicsit nyugisabb programot kerestünk. Amikor megláttam, hogy Keith Haring kiállítás van a Ludwig múzeumban, nem volt kérdés, hogy hova megyünk.
Nem csalódtunk, igazán színvonalas a kiállítás, a rengeteg rajz mellett a művész meglepően sok festménye is látható csak most, csak Önöknek, egészen november 16-ig. A hátsó - kicsit explicitebb szexuális utalásokat tartalmazó - traktus kisgyermekkel nem ajánlott, de erre úgyis figyelmeztet a személyzet, akik nagyon kedvesek egyébként: egyikük amikor fényképezni próbáltam normálisan rámszólt, hogy befelé nem szabad, de a panorámát az ablakból viszont bátran.
Ja és ha már ott vannak, akkor feltétlenül nézzék meg a Ludwig múzeum állandó gyűjteményét is, megéri.
És persze ne hagyják ki a cd boltot sem. Nekem végre sikerült megvennem a 180-as csoport lemezét. Elsősorban a Rzewski darab miatt kerestem, de pl. a Szemző féle Water-Wonder egész egyszerűen zseniális.
Az jutott eszembe, hogy az iskolában a kortárs zenét azt mindig ilyen érthetetlen, kakofón dolognak állították be, olyan valaminek, amit esélyed nincs megérteni, pláne élvezni, ha nem élsz túl legalább egy világháborút (de inkább kettőt), vagy ilyesmi.
Pedig ha pl. mutattak volna pár dolgot Steve Reichtól vagy mondjuk elvisznek egy 180-as csoport koncertre, szerintem rögtön beleszerettünk volna ebben a minimalista, modern, de mégis nagyon élvezhető, érthető zenébe.
Utolsó kommentek