maya.blog

Tegnap délelőtt sikerült rábeszélnem a családot, hogy menjünk ki egy kicsit a levegőre, jobbat tesz az a takonykórjuknak, mint a takarítás. Ki is szaladtunk egy órácskára a Naplás-tóhoz. Ez egy kellemes kis horgásztó, a XVI-XVII kerület határán, egyébként mesterséges víztározóként funkcionál a Szilas-patakon. Az idők folyamán egész figyelemreméltó mocsári-lápi növény- és állatvilág fejlődött ki, lehet itt látni pl. mocsári teknőst, különböző orchideafajokat, több, mint 150 féle madarat és mindenfajta horgászembert.

Kellemesen sétálva kb. fél óra alatt körbe értünk a tó körül, és közben volt alkalmunk megfigyelni a horgászokat (jobb híján, mocsári teknőst ugyanis sajnos nem találtunk). Érdekes egy szubkultúra ez. Én sosem értettem, hogy mi a jó a horgászatban, de tudom, hogy ez az én hibám. Tulajdonképpen teljesen értelmetlen dolognak tartom. Viszont a horgászok - érthető módon - láthatóan nagyon komolyan veszik. Láttunk olyat is aki komplett utánfutónyi felszereléssel érkezett. A legviccesebbek mégis a mobil stégesek voltak. Teleszkópos lábak, lábtartó rács, bőrülőke, keleti kényelem, csak a halak harapjanak. Vagy tulajdonképpen mindegy is. Már csak a hátmasszírozó, meg a beépített jakuzzi hiányzik.

Persze a takarítást nem úsztam meg. A nap fénypontja mégis az volt mikor feleségem gesztenyesütés címszóval füsttel árasztotta el a lakást. Biztos vagyok benne, hogy ez nem a normális velejárója a gesztenyesütésnek. Szerencsére sötét volt már, senkinek nem tűnt föl a dolog, különben magyarázkodhattunk volna a tűzoltóknak.